Ismét lesz Gárdonyban az elmúlt két évben is kedvelt kis zsonglőr találkozó júli 12-14-én (hétfő-szerda).
Minden lesz ami kell egy kellemes kis időtöltéshez: renegade, openstage, workshopok (swing-manipuláció is ;), vízpart, napsütés, lángos, kávé, ital, muzsika meg ienek :3
Aki még friss husi, az előadásról egy kevés : link
Hála Csillának (aki anno segített sokat a darab elkészültében) előadtuk a darabunkat a békéscsabai Jókai színház előtt, egy Japán est keretein belül szeptember 30-án.
Érdekes tapasztalat volt mindenképp. Szakmai (zsonglőr) közönség előtt már előadtuk a Fringe+ fesztiválon, de a színházi vonalról még nem lett tesztelve, pedig egy kicsit színház is.
Aaaaaaaaaaiiiiiiieeeeeeeeee
Másrészt kiderült, hogy a Két Nóra előadást tokiói szinészek adják elő, így a nézők között japánok is előfordultak (sőt!). Volt zabszem azért, mivel ha úgy vesszük, akkor az ők kultúrájukkal “bohóckodunk”, és hát nah… Én nem tudom, hogy hogyan reagálnék le egy japánok által előadott betyár-előadást, vagy busózást :P
A ’sőt’ arra vonatkozott, hogy még a japán nagykövet is ott volt :F
De úgy éreztem ,hogy sikeresen vizsgáztunk, csillogó szemekkel, és mosollyal az arcukon nézték végig az előadást, és utána mikor mentek el mellettünk hajlongtak és mondták ,hogy nagyon tetszett nekik :)
Furcsa érzés volt. De mindenképp pozitív :)
Nikinek hála, lettek fotók is. Azoknak ma estem neki, és RAW-harcoltam velük :P
Íme:
Japán Szellem - Békéscsaba
Talán Budapesten is elő tudjuk adni ismét, de ne kiabáljuk el :)
Tegnap este felmentünk éjjel a templomhoz a dombtetőn. Vicces volt.
Anna mondatára, miszerint “Az lenne durva, ha temetőn keresztül mennénk…”, azonnal megjelentek az első sirok :D
Kellemesség volt, tök sötét, egy szál elemlámpa, éjjel 2 óra, temető, omnomnom…
De túléltük, és az már csak a végső simitás volt, hogy mire visszaértünk a lépcsőházban kiégett a lámpa :D
Je megérkeztünk. Tegnap este már egy kis tűz is volt, de csak úgy beetetésnek, hogy rászokjanak a népek a drogra :3
Poi
A szállásunk ejj, zseniális, mindig ilyen legyen.
Vásárhelytől kb 10 km, kis faluban a helyi plébánia vendégháza. Csendes, villás reggeli (mmint volt villa a reggelinél, de nem tudom mihez :P), Csöpi nevű kutyE (eddig macst nem láttam :F), meg ilyenek.
A dombtetőn van egy templom, szépen kivilágitva, ma este valószinűleg meglessük.
Sajnos nem tudtam a képek végére érni még igy félsziget előtt, úgyhogy sajnos késni fognak :F
De lehet, hogy ha lesz kis időm ott, akkor unalmas pillanatokban átrágom, és talán ott fel is tudom tölteni. Úgy dereng, hogy ott volt wifi :P
Ma Szegedre érve éppen elértünk egy Thealter előadást, erről is készitettem pár képet.
Az előadás kirakatban játszódott, kellemesen elvont és abszurd volt. A kirakat tükröződés miatt, végre hasznát vettem a polárszűrőmnek :D
Na off, mert reggel indulás Marosvásárhelyre Félszigetre. És az messze van :F