Merikriszmösz :)
Náfingmór:)
Jepp, változott a téma, majd mikor lesz időm, akkor testre is szabom okosan :)
De ma már csak a fordításra volt agyam :F
Ezzel kicsit el vagyok maradva, na most…
Aki még friss husi, az előadásról egy kevés : link
Hála Csillának (aki anno segített sokat a darab elkészültében) előadtuk a darabunkat a békéscsabai Jókai színház előtt, egy Japán est keretein belül szeptember 30-án.
Érdekes tapasztalat volt mindenképp. Szakmai (zsonglőr) közönség előtt már előadtuk a Fringe+ fesztiválon, de a színházi vonalról még nem lett tesztelve, pedig egy kicsit színház is.
Másrészt kiderült, hogy a Két Nóra előadást tokiói szinészek adják elő, így a nézők között japánok is előfordultak (sőt!). Volt zabszem azért, mivel ha úgy vesszük, akkor az ők kultúrájukkal “bohóckodunk”, és hát nah… Én nem tudom, hogy hogyan reagálnék le egy japánok által előadott betyár-előadást, vagy busózást :P
A ’sőt’ arra vonatkozott, hogy még a japán nagykövet is ott volt :F
De úgy éreztem ,hogy sikeresen vizsgáztunk, csillogó szemekkel, és mosollyal az arcukon nézték végig az előadást, és utána mikor mentek el mellettünk hajlongtak és mondták ,hogy nagyon tetszett nekik :)
Furcsa érzés volt. De mindenképp pozitív :)
Nikinek hála, lettek fotók is. Azoknak ma estem neki, és RAW-harcoltam velük :P
Íme:
Talán Budapesten is elő tudjuk adni ismét, de ne kiabáljuk el :)
Jéj, ma 25 éves a talán sokunk által ismert játék :3
Alexey Pajitnov találti ki a koncepciót, és ő is irta meg 1984 június 6-án.
A neve a görög négyből (tetra) – mert minden egyes elem 4 négyzetből áll – és a tenniszből jött, ami a kedvenc sportja volt.
Maga a játék szinte minden létező platformra kiadtak, meg számológépeken, pda-kon, mobiltelefonokon, de még oszcilloszkópra is :F Még épületeken is játszották a szobák világítását vezérelve.
Sokáig a “Minden idők legjobb játéka” cimet viselte.
Ennek legalább az eredeti zenéje van :P
Persze Torun, ahol a találkozón voltunk.
Utolsó nap felmentünk egy régi toronyba, elvileg a Városháza tornya, de nem vagyok benne biztos. Nővérem éppen odaadta valakinek a Torunról szóló kiskönyvet, amit kinn kaptam :)
Egy ESC megnyomásával lehet kimenekülni könnyen a képnézetből ;)
Ezt csinálgattam az utóbbi napokan :
Nothing fancy :)
Kicsit kiégés volt az utóbbi pár hét, de nemsokára talán jobb lesz.
Most hétvégén lengyelországba megyek egy zsonglőrtalálkozóra.
21-én viszont mindenkit szeretettel várok a Bakelitben, ahol ismét Cirkuszszinház Est lesz.
Infau : http://jatszo-ter.hu/?mode=viewnews&id=164&main=true
Vupvup :)
És érdekes féle.
Bill Shannon egy csont-rendellenességgel (daszépszó) született és 5 éves kora óta mankóval volt kénytelen járni. Gyerekként hamar nekikezdett játszani a mankókkal, 6 éves korában megtanult futni mankókkal, majd nem sokra rá trükközni vele.
Ebból a betegségből kinőtt, elhagyta a mankóit, majd nekikezdett gördeszkába. Viszont ettől újra előjöttek a tünetei, és újra mankót volt kénytelen használni.
Rájött h ez a kettő egy érdekes kombináció lehet, mert ezzel megelőzi a fájdalmat, és mégis érdekesebb, mint a kettő külön-külön.
És ez így ment tovább.
Tovább fejlesztette mankóval a technikáját, elkezdett táncolni vele.
És akkor a videó, ami igazából egy klip.
Rjd2 – Work it out zenéjére készült, aminek még az érdekessége az, hogy az intro részen kívül egy snittből áll az egész. Nicee…
További infó Bill Shannonról a honlapján : http://www.virtualprovocateur.com/
Biza, készülődés a az előadásra, bár egyenlőre még technikai dolgok. Eszközök, etc.
Eszembe jutott imént egy régebbi animáció, gyorsan megkerestem, és megosztom veletek:
És ajánlom a HQ kapcsolót a kismenüben indítás utan. Valahol itt ↑
Itt a honlapja : www.solarthefilm.com
Le lehet tölteni nagy felbontásban is :)
Megvolt és nagyon kellemesen telt:)
Itt ülök Szegeden, épitjük a műsorunkat. Szépen alakul.