FAKI XII képek – első kör
Lett egy kis időm és tettem fel képeket az egyik utcai performanszról a FAKIFest-ről.
Aki nem tudná:
Pár hete kinn voltunk Zágrábban a 13. Fakifest-en, ami egy alternatív színházi fesztivál.
Pályáztunk rá a Monopulation-nel, és azt mondták rá, hogy teccős, úgyhogy meg is hívtak minket jól.
Volt mindenféle okosság, sok butoh előadás, utcai performanszok, kis darabok, meg egy safari :)
Majd szépen sorban lesznek már képek, ahogy odaérek :F
De akkor most a Eekuipoiz : [non+] - www.object0.net
Nagyon kellemes utcai dolog volt.
Az utcai előadás nemes egyszerűséggel egy kupac párnával kezdődött, ami csak a téren hevert középen és igazából semmi nem történt velük.
Az utcai előadás nemes egyszerűséggel egy kupac párnával kezdődött, ami csak a téren hevert középen és igazából semmi nem történt velük. De az emberek megálltak néha, és megnézték, hogy mit keresnek ott.
Miután a cipők leparkoltak, az előadók Marion és Xristos elkezdtek kis zacskóból magokat szétszórni a téren, néha szórva, néha feldobva a levegőbe.
Elkezdtek galambok szállingózni a térre, gyerekek is beálltak segíteni, vagy kergetni galambokat.
Ezek után felszedték a párnákat, maguk köré fogták őket, és végig simogatták a nézőközönséget, teherautót, villamost.
Kb fél órán keresztül ment, kellemes hangulatú volt az egész, jó volt végignézni :)
![Eekuipoiz - [non+] Eekuipoiz - [non+]](http://photos.urbanjuggling.com/2010_faki_nonplus/images/DSC_6834.jpg)










