Új téma
Jepp, változott a téma, majd mikor lesz időm, akkor testre is szabom okosan :)
De ma már csak a fordításra volt agyam :F
Jepp, változott a téma, majd mikor lesz időm, akkor testre is szabom okosan :)
De ma már csak a fordításra volt agyam :F
Ezzel kicsit el vagyok maradva, na most…
Aki még friss husi, az előadásról egy kevés : link
Hála Csillának (aki anno segített sokat a darab elkészültében) előadtuk a darabunkat a békéscsabai Jókai színház előtt, egy Japán est keretein belül szeptember 30-án.
Érdekes tapasztalat volt mindenképp. Szakmai (zsonglőr) közönség előtt már előadtuk a Fringe+ fesztiválon, de a színházi vonalról még nem lett tesztelve, pedig egy kicsit színház is.
Másrészt kiderült, hogy a Két Nóra előadást tokiói szinészek adják elő, így a nézők között japánok is előfordultak (sőt!). Volt zabszem azért, mivel ha úgy vesszük, akkor az ők kultúrájukkal “bohóckodunk”, és hát nah… Én nem tudom, hogy hogyan reagálnék le egy japánok által előadott betyár-előadást, vagy busózást :P
A ’sőt’ arra vonatkozott, hogy még a japán nagykövet is ott volt :F
De úgy éreztem ,hogy sikeresen vizsgáztunk, csillogó szemekkel, és mosollyal az arcukon nézték végig az előadást, és utána mikor mentek el mellettünk hajlongtak és mondták ,hogy nagyon tetszett nekik :)
Furcsa érzés volt. De mindenképp pozitív :)
Nikinek hála, lettek fotók is. Azoknak ma estem neki, és RAW-harcoltam velük :P
Íme:
Talán Budapesten is elő tudjuk adni ismét, de ne kiabáljuk el :)
Anno írtam ezt a gárdonyi képes postban :
Ma ért egy kellemes meglepetés a fotóimmal kapcsolatban, egy visszajelzés személyében.
Ami annyi volt, hogy felkeresett egy olasz zsonglőrmagazin szerkesztője, hogy tetszettek neki a EJC-s képeim, és kértek párat :)
És mi várt ma az asztalomon? Az újság egyik példánya, benne az EJC-s cikkel :
Elvileg küldök szöveget, akkor a honlapjukra is felkerülök, mint tiszteletbeli bárki :P
Nem mondom jól esett ez a visszajelzés, hogy van értelme ennek a hobbimnak, amitől amúgy kb nem várok semmit, csak élvezem csinálni…
Vupvupvupvup :D
Egotrip OFF